Andus és a fogyókúra

Új év, új élet! Körülbelül 7 éve minden év utolsó napján megfogadtam, jövőre miden másképp lesz. Új életet kezdek, nem leszek többé lusta, rendesen és egészségesen eszek, minden nap sportolok, és nem mellékesen ledobok magamról 30-40 kg-t. Eljött, mint minden évben a január 1., amikor is én hivatalosan elkezdem a szuper egészséges reform életem! Előző esti dorbézolás után felkeltem dél tájban, hogy valami egészséges reggelit vegyek magamhoz. Álmosan, félig csukott szemekkel kicsoszogtam a konyhába, kinyitottam a hűtőt, benne leltem túrót, zöldséget, joghurtot stb… gyomrom máris tiltakozott. Ezt nekem? Ekkor orrom valami istenit szimatolt… előző napról maradt sült virsli, kolbász, lencse, csoki-és feketeerdő torta, karamellás puding… sorolhatnám még, de hosszú lenne. Nos válság van! Nem dobunk ki semmit! Nehogy már kárba vesszen! Ezt nekem? Ezt nekem! Visszavonultam ételekkel megpakolva az ágyikómba, jól belakmároztam! Majd holnaptól belevágok!- fogadkoztam.
Ez a hólnap még a nyár közepén se jött el! Én továbbra is lusta maradtam, egészséges kajákat messzire elkerültem (végül is a hamburgerben is van zöldség , vagy nem?), a sport kimerült abban, hogy lihegve felmásztam a harmadik emeletre- oda is csak azért, mert ott lakok, és persze nem dobtam le egy kilót se, inkább felszedtem még tízet.
Azt jött egy nap.., nem december 31, és nem is január 1. Átlagos napnak indult, de a végére halálra rémültem. Ezt a napot soha nem fogom elfelejteni….
Én azóta hivatalosan is fogyókúrázok. Hamarabb fogok doktorálni „fogyiológiából”, mint sem, megszerezni a diplomámat jövőbeli szakmámból.
Hogy is kezdtem….
- kemény elhatározás: Mostantól semmit nem eszek. ( 3 órán keresztül bírtam, hülye ötlet volt)
- második nekifutás: enni kell, de egészségesen
- sportolni kezdtem ( fájó végtagok az első óra után, hát nekem ez még nehéz- így elkezdtem szimplán sétálni, engem ez is kikészített, de ezt már bírtam)
- odafigyeltem arra, miért is ennék ezt, vagy azt, milyen lelki oka van annak, hogy az étel nekem annyira kell!!
Lassan elindult a változás. A mérleg olykor kedves volt velem, máskor meg kis kö@ög. Volt, hogy 1 hónapig is szívózott velem, ekkor elmentem edzőterembe. Viszolyogtam tőle, de végül bevált, a mérleg még mindig nem a barátom, nem is lesz az soha!
Edzőtermi világ: vannak a hozzám hasonlók, akik azért járnak, mert szükségük van rá, aztán vannak azok, akik, formában szeretnék tartani magukat, és van Mucika!
Mucikát mindannyian szeretjük, mit szeretjük, imádjuk! 170 cm, szőke, hosszúcombú, haja- a hajpótlásnak köszönhetően- fenekéig ért. Rosszindulatú pletykák szerint feltöltött feneke van. Én nem foglalok állást, bármennyire fixírozom, nem tudom eldönteni valódi-e vagy sem, bár a légpárnázott melleiből kiindulva… A szájában több rákkeltő anyag van, mint a Pakson. Öltözéke trendi, mi más is lehetne. Egyen színű topp és naci, cipő, zokni, hajpánt, csukló szorító-ez lehet pink, rózsaszín, neon zöld, sárga- és mind egy színben!!! Fájdalom a köbön!
De nem a külseje miatt szeretjük Mucikát, ennyire nem vagyunk felszínesek, az nagyon ronda lenne. A személyisége fogott meg! Sokadik napomon az edzőteremben tapostam egy gépen, izzadtam, ziháltam, remegtem, de nem jó értelemben… Koncentrálnék a zenére, hogy ne halljam, a fülemben zakatoló szívverésemet, de nem hallom a zenét… Mellettem másik gépen, makulátlan külsővel, kifestett pilláit rebegteti a Szőkeség. Füléhez csillivilli zsebfónt szorít:
- Mucikám! Na végre hogy felvetted! Merre jársz? Jaj, én is éppen most! Keményen nyomod? Óóóó, az jó, én is! Jaja, kipróbáltam a lötyit amit mondtál, szerintem bevált, két napig csak kaksikáltam, 2 kilóval kevesebb is lettem. Szerintem, még 2 hétig csinálom, tutkó meglesz a 7 kiló mínusz!!! Aham, szolizok utána egyet, kezdek kifakulni. Aha eléggé kimerítő, de ez van, gyúrni kell! Este talcsizunk! Pussz-pussz Mucikám!
Lehet őt nem szeretni?!
Már csak azért megéri eljárni edzeni, mert a gondolatain annyit nevetek, hogy hasizom gyakorlatot már nem is kell csinálnom, a csajokkal ezért is odáig vagyunk Mucikáért!
Fogyókúrám haladgat…, gyúrok, ahogy Mucikám oly bölcsen mondaná!
Még egy gondolat: észrevettétek már, hogy ha a fogyókúra szóba beteszünk egy ’v’ betűt, akkor azt kapjuk… fogyókúr(v)a.. Ez szerintem mindent elmond!

Egy az élet nagy dilemmái közül...

A játékbolt polcán...
- Mondtam már, hogy szeretlek?
- Ma még nem. De nem kötelező.
- Szeretnem Téged? Ezt nem én döntöm el, nem szabad választás. Így alakult.
- Mondanod nem kötelező.
- Akkor mit mondjak? Hazudjak Neked? Vagy beszélgessünk másról?
- Akármiről beszélgetünk, tudom, hogy szeretsz. Hallom a hangodon.
- Tudod nekem ez néha fáj.
- Miért?
- Mert itt ülünk ezen a polcon, egymás mellett, és én nem tudom szeretsz-e.
- Hogyhogy nem tudod?
- Nem mondod sosem.
- Szerintem nem kell mondani. Rád nézek, és látod. Megszólalok, és hallod a hangomon.
- De nekem néha kéne, hogy kimondd.
- Akkor mások vagyunk.
- Fogod mondani?
- Fogom. Mert akarod.
- Szeretlek.
- Én is.
- Nem mondtad ki. Most se.
- Azt mondtam, hogy én is.
- Az nem ugyanaz.
- Dehogynem. Én is szeretlek.
- Magadtól mondd.
- Szeretlek.
- Hát ez most nagyon magadtól volt.
- Neked meg semmi se jó.
- Nem is szeretsz.
- De Te se.
- Akkor megegyeztünk.
- Meg.

Majd hátat fordítottak egymásnak, és soha többé nem szóltak egy szót se. A plüssnyuszit végül elvitte egy másik kisgyerek, a plüssmackó pedig örökké bánta, hogy nem mondta ki időben, hogy szeretlek.

Csípem a vérszívókat

Vallomás: átálltam a Sötét oldalra, már régen, és véglegesen, én ugyan vissza nem jövök többet. Minden Johnny Depp és Tim Burton hibája. Kb 10 éves lehettem, amikor először láttam az Ollókezű Edwardot. Egy sejtelmes, kissé sötét, groteszk film. Edward egy zseniális tudós teremtménye, egy majdnem igazi fiú. Csöppnyi hiányossága, hogy ollószerű kések vannak a keze helyén, mivel alkotója, meghalt, mielőtt befejezhette volna őt. Nem félelmetes film, én mégis borzongva néztem. Féltem, de nem tudtam elvenni a tekintetemet a képernyőről. Félelemmel és kíváncsisággal vegyes izgalommal néztem. Bár a filmben egyáltalán nem szerepelnek vámpírok, démonok, vagy egyéb szörnyek, mégis teljesen lenyűgözött. A normálistól eltérő, nem hétköznapi jelenség és a borzongató, hideglelős érzés megfogott. Azóta se szabadulok!
Innentől nem volt megállás. Ráakadtam a vámpírokra is. Viszonyunk már több mint egy évtizede tart, de nem volt mindig olyan, mint, most. Van Helsing-gel még együtt gyilkoltam a vámpírokat. (Ildus barátnőm már akkor is Drakulának szurkolt!) Az Interjú a vámpírral hozta az első változást, rájöttem nem minden vámpír gonosz, sőt vannak kifejezetten „emberi” vérszívók is. Nagy örömömre egyre népszerűbbek lettek sötét kis barátaim, több könyv, és film született róluk. Kiskamaszként a Rémségek cirkuszába álltam be. Nagykamaszként jött L.K.Hamilton Anita Blake könyvsorozata, itt bele is szerettem egy vérkoktél fogyasztóba.( A vérfarkasok is bejöttek a képbe, őket is kedveljük, de nagyon.) Ebből hamarosan tv sorozat is lesz, alig várom!
Jöttek sorba a horrorfilmek rémei, de ma is a vámpírok a befutók. Misztikus, megfejthetetlen, szörny és ember egyszerre. Veszélyes és ellenállhatatlan. Menekülnél, de nem akarsz, nem is tudnál!
Nagyon menő, főleg a fiatalabbaknál a Twilight. Nem tagadom, nálam is sikert aratott. Stephenie Meyer-rel egy hullámhosszon vagyunk. Aki Shakespeare-t és Jane Austen-t olvas, az rossz ember nem lehet.
De az igazi írókirálynő, J. R. Ward. Fekete Tör Testvériség sorozata mindent visz!!! Kötetenként egyre jobb, folyton eléri, hogy apránként beleszeress az összes vámpírharcosba. (Egyébként Ward is Shakespeare és Austen fan.)
Olvashatsz róluk, mozi -és filmvásznon is láthatod őket, az ablakodon azért nem másznak be…szerencsére…vagy sajnos?!
Még filmek: ( Folyamatosan bővülő lista)
1. The Vampire Diaries (még nem láttam, de Piros szerint nagyon jó, majd tesztelem én is) könyv formájában is olvasható
2. True Blood ( könyv és sorozat is)
3. Odaát- ebben a sorozatban inkább gyilkolják a Winchester fiúk, persze a jókat életben hagyják

Andus

Költőim

Rengeteget olvasok, főleg prózát, a költészetet általában hanyagolom, de nem teljesen. Számba vettem kedvenc költőimet. Felsorolom, de nem rangsorolom:
1. Elizabeth Barrett Browning: angol költőnő, a 19. század első felében élt, Robert Browning szintén költő feleségek. Kertész Erzsébet írt az életéről egy fantasztikus regényt. Címe: Elizabeth

Mondd újra

(a Portugál szonettek-ből)
Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...
Babits Mihály fordítása

Rád gondolok!
(a Portugál szonettek-ből)
Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.
Kardos László fordítása

Robert Browning
(1812-1889)

Az elveszett kedves

Nos, vége! s bármily fájó íz is,
úgy fáj-e, mint hivém?
Ejh! jójszakát cseveg a csíz is
már a tornác ivén!
A szőlők ifjú rügye pelyhes,
így láttam én ma még,
de holnap mind pattanva kelyhes
- s lásd, minden szín kiég...
Drágám, hát ránk is ily sors vár! - óh
nyúljak kezed után?
S barát legyek? csak barát már? - jó!
de annak is jut ám
egy nézés, ében fénnyel villanó! -
Szivem hadd őrzi görcsösen -
s hangod, mely ujjong: hulljon még a hó! -
lelkemből nem múl sohasem!
De szóm nem lesz hőbb, mint illik s szokás,
csak tán csöppnyit puhább,
s csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
csak tán picinyt tovább...
Tóth Árpád fordítása

2. William Shakespeare : Nagy Willit senkinek se kell bemutatni Rómeó és Júlia, Makrancos hölgy, Vízkereszt, Sok hűhós semmiért ezek nálam etalon. A szonettek már kevésbé vannak a köztudatban, de attól még nem kevésbé zseniálisak!

116.szonett
Nem igaz: - hű lelkek násza nem ismer
Akadályt! Szerelem a szerelem,
Amely hőfokot más hőfok szerint nyer
Vagy ár-apályt játszik készségesen?
Ó, nem; az örök fárosz maga ő,
Nézi a vihart, s nem ing semmi vészben;
Minden vándor hajók csillaga ő,
Magasságát mérhetik, erejét nem.
A szerelem nem az Idő bolondja,
Bár romlás rabja arc és rózsa-ajk,
Szerelmet nem merít ki hét vagy óra,
Ítéletnapig szilárdan kitart.
Ha tévedek, s én is hűtlen leszek,
Sose írtam s szív sose szeretett.

3. Ady Endre : szinte minden verse, a szimbolizmus királya

A fekete zongora

Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.

Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyaim tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szivemnek vére
Kiömlik az ő ütemére.
Ez a fekete zongora.

Elbocsátó, szép üzenet
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

4.szívemnek legkevesebb költője: Cs.Piorsa

Egy új nap, egy új élet reggele ébred Rád,
A nap az ablakon besütve ébreszt fel, jelezve:
A bőrönd már megtelve, ideje menned.
Becsukva gyerekszobád ajtaját, kattan a zár,
S Magad mögött hagyod eddigi életed.

A könyvek a polcról, a képek a falról, s a macik az ágyról
itt maradnak, nem mennek Veled a nagybetűs életbe.
Csak az emlékek maradnak Neked.

Vár Rád egy másik hely, egy másik város.
Az udvaron még visszafordulsz: a szélben a gyümölcsfák hajladoznak,
A rózsák millió szirmai szomorúan hullnak a homokba.
Kutyacsaholást hallasz, s a Kiskedvenc egy utolsó pacsit ad.
A kertkapu égzengető zajjal csapódik be, még
egy szippantás a vidéki létből, mely majd örökre szívedben ég.

Tudod, hogy vár Rád egy másik hely, egy másik város.
Félelemmel vegyes érzelmekkel várod a kezdetet.
A küszöböt átlépve, becsukódik mögötted egy ajtó,
Megrettensz, de ablakot nyitva enged magadhoz új életed.

Reggel mész el, s este térsz vissza.
Eszel, alszol, dolgozol. Ez hiányzott annyira?!
Bánod-e már az önálló létet?
Bánod-e, hogy otthagytál sok szeretett embert?
- „Oh, igen!” – mondanád azonnal. De te is tudod,
kellett, hogy ez történjen Veled.
Hisz kellenek az új élmények, új emberek,
új barátok, miközben a régiek is mind szívedben élnek;
vagy akár még az is lehet, hogy a melletted
lévő ágyon hajtja álomra fejét majd’ minden éjjel.
Éjszakába nyúlóan hallgat Téged, holott ismer már jó pár éve.
Átsegít a nehéz napokon, Veled van magányosnak vélt óráidban.
Persze van más is, aki melletted van,
Habár csak az éter hullámhosszán adhat tanácsokat.
Támaszt nyújt minden áldatlan pillantban.

Bánod-e még az önállóságodat?
Bánod-e még a változásokat?
Nem hagytál ott senkit, ezt te is tudod, csak
elszólít a felnőtt lét, a munka világa.

Küzdesz, mert ezt akarnod kell.
Harcolsz, mert azt hiszed, kell.
Tűrsz, mert tudod, időnként kell.
S örülsz, mert érzed, ezt is lehet.

Tudsz nevetni, hiszen mindig hazatérsz.
Mindennap hazamész gyermekszobád falai közé.
Mindennap újra ott áll melletted Édesanyád, ahogy
próbálgatod sütés-főzési tudományod.

S mikor tényleg a kert kapuban vagy,
csak egy pillanatra hasít beléd éles fájdalom,
mintha valamid a mindennapokból hiányozna.
De elhessegeted az álnok gondolatot, hiszen érzed és tudod,
mindig Ez lesz az Igazi Otthonod.

Skizofrén világ

„Told az íróasztalodat a sarokba, és valahányszor leülsz írni, emlékezz rá, hogy miért nem a szoba közepén áll. Az élet nem a művészet támogatására szolgál. Másképp működik!” ( Stephen King)

Íráskényszerem blokkoló hatással van rám. Írnék, túl sok mindent egyszerre. Itt van mindjárt a blog- ezt most letudom ezzel a bejegyzéssel. Nem annyira kreatívan, mint szeretném.
Ott van még a következő regényem is, ami egyszerre halad rohamtempóban, és feneklik meg. Terjed, növekszik a fejemben, de papírra egy sort se vettettem hosszú-hosszú ideje. Pedig kevés hang van a világon, ami kedvesebb nekem, mint a billentyűzet lágy kattogása. Nehezíti a helyzetet, hogy egy újabb regény születik bennem, a folyamatban lévő mellett, versenyt futva vele.
Biztos vagyok abban, hogy a skizofrénia bennem is gyökeret vert. Nem létezik, hogy egyetlen agyban-lélekben ennyi gondolat-érzés keringjen. Szerintem valahol mindenki skizo. Több személyiséggel bír. Hol az egyiket veszi elő, hol egy másikat, akár csak a Dollhosue személyiség bankjában. Piros barátnőm agyában is többen laknak-különösen vizsgaidőszakban.
Egy darabból vagyunk, vagy több darab tesz ki egyet?
Én egyik lélekdarabomban valami új van alakulóban. Egy újabb regény. Sürget, hogy hagyjam félbe azt, amin éppen dolgozok (dolgoznék). Más szempontból azt is érzem nem léphetek tovább, míg az előzőt be nem fejezem.
És még lógok egy novellával Fanni születésnapjára! Nem lehet akármilyen, két befejezést is rendelt a Kékszemű. Egy happy and-et és egy szomorút!
Azt hiszem, bevonulok elefántcsont tornyomba, kiteszem a „Zárva. Ne zavarj táblát!” Talán tavasszal előjövök, de ezt még meggondolom!
Andus

szösszenet

"Óvakodj a költőnőktől. Mindig bűnhődniük kell valamiért, ha másért nem, azért hogy élnek. Nekik minden megfelel, amitől szenvedhetnek, amin töprenghetnek. Az a fő foglalkozásuk, hogy kérdéseket tesznek föl maguknak. Szorongva, természetesen."

Dönteni vagy nem dönteni... ez itt a kérdés!

Két napja a döntéseinkről, és azok hatásaikról merengek. Amikor meghozol egy döntést, belegondolsz abba, hogy milyen következményekkel lesz másokra? Egyáltalán eszedbe jut, hogy ami teszel, az nem csak rád, de másokra is hatással van? Talán nem is gondolod, hogy másra is kihat, hiszen látszatra csak veled kapcsolatos dolog. Persze vannak olyan élethelyzetek, amikről tudod, neked kell benne döntened, de érinti a veled élőket is.
Azt hiszem, kevés nehezebb feladat van az életben, mint az hogy döntést tudjunk hozni, méghozzá helyes döntést. Amikor határoznod kell, persze végig gondolod, hogy is lesz ez jó. Személyiségtől függően hosszabb-rövidebb ideig végig veszed, milyen következményekkel járhat, de mivel sajnos (vagy szerencsére) nem látunk bele a jövőbe, nem tudhatjuk biztosra, mi lesz a mozi vége. Mindig akad valami váratlan fordulat. Erre szokták azt mondani, ez élet tartogat meglepetéseket, illetve azt, hogy az sors a kreatív (olykor szadista) forgatókönyvíró, az ember meg a színész, aki eljátssza a szerepet, amit kijelöltek neki. ( Személy szerint jobban szeretnék abban hinni, hogy mi magunk írjuk a sorsunkat, és nem egy előre kijelölt, meghatározott utat járunk be.)
Na jó, nehezen de megszülöd a döntést. Mi lesz utána? Lehet, hogy a következő pillanatban, már úgy éled meg, rossz döntés volt, de visszacsinálni már nem lehet. Fenemód megszenveded minden következményét. Végig kíséri az életed, ott van minden napodban, és neki tulajdonítod, minden rosszat, ami veled történik. Eltelik öt, tíz, húsz vagy még több év. Visszapillantasz, számot vetsz, és arra a megállapításra jutsz, hogy bár akkor rosszul döntöttél, amikor még csak úgy gondoltad, ez lett a helyes döntés. Viszont az által, amin keresztül mentél, lettél az, aki ma vagyok. Nem ott tartanál, ahol tartasz, ha ez és ez nem történt volna meg veled. Mindennek megvolt az oka, így kellett alakulni. Szerencsés vagy, hogy így alakult az életed.
De, és itt jön a Nagy DE! Mi van akkor, ha hoztál egy döntést, úgy gondoltad ez a helyes. Mások életét is befolyásolta, én ugyan végig szenvedted, már azelőtt, hogy határoztál volna, de úgy gondoltad, rajtad kívül, mindenki jól fog vele járni, és ennyi áldozatot igazán meghozhatsz, azokért, akiket szeretsz.” Hős voltál”, lemondtál arról, amit te szerettél volna. Azt hitted jól döntöttél. Eltelik öt-tíz év, és kiderül, ennél nagyobbat nem is tévedhettél volna. Elég egyetlen esti beszélgetés, ami éveket váratott magára, és rájössz, amikor belenézel a szemébe, amit helyesnek hittél, nem csak téged tett tönkre, hanem azt is, akit a legkevésbé akartál bántani, aki miatt döntöttél a „magad kárára”. Ez az a pont, amikor elő vennéd a „forgatókönyvírót” és kitekernéd a nyakát, bár ez sem segítene, továbbra is a bűntudattal, régi kedves barátoddal, (aki követ, mintha csak az árnyékod lenne),alszod összeölelkezve álmatlan álmodat… Andus

Hajnalhasadás...

3:15-kor dobpergés szakítja félbe az éj bársonyos csendjét. Kábultan fordulok a másik oldalamra, ami igen nehézkes az én ágyamban, tudni illik annyi díszpárna és medvebocs lakik benne, hogy én lassan már a földre szorulok. De leküzdöm az akadályokat és átkecmergek a másik oldalamra. A dobok nem hallgatnak el, egy egész zenekar csatlakozik hozzájuk. Fejemet párna alá rejtem, de ez sem segít. Lassan visszakúszik a tudatom, mely az éjszaka kirándulni volt egy másik dimenzióban. Rájövök, hogy nem nagykoncerten ülök, nem is szerenád szól az ablak alatt, csupán az ébresztő jelzi, ideje felkelni.
Ismered a határt álom és ébrenlét között? Azt a vékony vonalat, ahol minden olyan valóságos, szinte már tapintható, ahol semmi sem lehetetlen, és semmi sem elképzelhetetlen? Ébren vagy, vagy mégsem? Álmot látsz, vagy mégsem? Mondom, egy másik dimenzió!!!
Innen kell most visszatérnem. Olyan rossz, hogy az már szinte fáj! Valahogy mégis kigurulok a dunyhából, elcsoszogok a fürdőszobáig. Megnyomom a kapcsolót, és lőn világosság! Kezdetnek megvakulok néhány percre, végül retinám regenerálódik, és a tükörbe nézve megpillantom magam. Fejem tetején kócos boglya, alatta világít szénszínű szemem. Felcsillan benne az éjjeli álomkép. Mosolyra húzza számat, átmelengeti lelkem, ennek köszönhetően el tudok indulni. Korábban az is lehetetlennek tűnt, hogy fel tudok öltözni, most könnyedén teljesítem. A munkába is bejutok. Nincs morcos arcom. Gőzölgő teámat kortyolgatva, próbálom, felidézni a képet, amit álmomban láttam. De már nem emlékszem rá. Hová lett? Hiszen ott volt a szememben! Vagy képzeltem? Biztosan nem! Beszippantotta, és elnyelte volna a tükör?
Fájó boldogságot érzek, hiszen elvettek tőlem valami szépet, emlékének csupán a nyoma van bennem, abból is csak a hangulat. De az viszont még bennem dereng, ettől, és nem a forró teától melegedett át testem és lelkem.
Millió Pussza: Andus Hajnalhasadva

Függőség...

Vasárnap esténként a város egy eldugott pontján összeül néhány tucat ember. Arc nélküliek, név nélküliek. Egyik sem akar soha eljönni, mégis kénytelen, nem tudná egyikőjük sem kihagyni. Olykor vannak újak, máskor hetekig csak ugyan azok az arcok. Néha vidámak, máskor levertek, dühösek, vagy morcosak. Különböző helyről jönnek, különböző személyiséggel, és háttérrel, mégis van bennük egyetlen közös dolog. Ma egy új taggal bővül névtelen klubjuk. Az új jövevény kiáll, és bemutatkozik.
- Andus vagyok, és függő! Kell nekem, minden nap szükségem van rá, ha nem kapom meg az adagom, hiánya elviselhetetlen. Rossz lesz a napom, sőt az egész hetem. Ha jön a hétfő este, akcióba lendülök, és együtt nyomozok Dr. Csonttal, boncolgatjuk a tetemeket, összerakjuk a csontvázakat, olvadozunk – én látványosan, Csonti csajszik kevésbé észrevehetően, ő még igyekszik ellenállni, de reménytelenül- társunk Booth ügynök szemétől, mosolyától, humorától. Ha kibogoztuk a gyilkosságot- szinte mindig gyilkost kell keresni, valami oknál fogva az emberek nem álmukban szenderülnek jobb létre, és nem utána másznak bele egy csatornába- nos miután meg van a tettes, az én műszakom még nem ér véget, megyek a Babaházba, és próbálom megfejteni a felejtés árát, de vmi az súgja, engem is átprogramoznak, mert az nem létezik, hogy magamtól legyek annyira agresszív, amilyen akkor vagyok, amikor félbeszakítják , az akciónkat a reklámok! ( Na jó, azért is háboroghatnék, hogy nem lehet egy reklámspotot rendesen végig nézni, mert folyton félbeszakítják azok a hülye filmek! De valahogy nem ez jut eszembe az eslő száz körben!) Ha újraprogramoztak, másnap laza levezetésként a Mentalista Patrick-kel szemvillanásból, szájrángásból, karmozdulatból, hangszínből kiderítjük ki a gaz gyilok- valamiért a gyilkolás lett a sikk a bűnlények között, persze olykor itt is szólnak a fegyverek, a gengszterek nem jönnek szép szóval a dutyiba. Néha megsérülök, de semmi vész, a nap végén csak bevonulok a Grace klinikára. MC'Csábítótól,én is elcsábulok! Nem csak a sebem, de a szívem is összeforr. Ha ők nem segítenek Kés/alá fekszek! Másnap azért beugrok kontrolra Dr. House-hoz, csórok a vikodinjából, nem csak neki vannak fájdalmai. Meg pesrze azért is, hogy bosszantsam. Gyógyszerektől vidulva, beugrok pókerezni a Született feleségekhez, jó barátnőim, de ők is rákaptak már a gyilkolásra, ezért a biztonságom érdekében igyekszek inkább veszíteni a játékban. Csütörtök este, Maimi-ba és New York-ba ugrok nyomozni egyet a Helyszínelőkkel, ha még nem dőltem ki a melótól Hősködök is egy kicsit, csupán a világ megmentése a célunk. Pénteken a leggonoszabb Gyilkos elméket üldözöm. És a hétvég? Akkor sem lazsálok. Legtöbbször Odaát vagyok, és szellemeket, démonokat írtok! Stb. Mint mondottam Andus vagyok, és függő, sorozatfüggő!!!!

Egy kajálnivaló film

Két nő, egy recept- millió ínycsiklandó falat
Két igaz történet alapján készült a regény, melyet Nora Ephron ( A szerelem hullámhosszán, A szerelem hálójában) rendező vitt filmvászonra. Julia Child ( Meryl Streep- Egyszerűen bonyolult, Mamma Mia, A szív hídjai, Este) egy negyvenes éveiben járó nő, aki történetünk elején költözött Párizsba a férjével. Imádja, Párizst, de mégsem találja a helyét, nem tudja, mivel töltse el az idejét. Varrjon kalapokat, vagy inkább tanuljon meg franciául? Megsúgom, mindkettővel próbálkozik, de egyiket sem élvezi igazán. Amit talán Párizsnál is jobban szeret, azok az ételek. Julie Powell (Amy Adams- Bűbáj, Charlie Wilson háborúja, Kétely, Tiszta napfény) napjainkban élő, harmincas, sikertelen írónő, aki elégedetlen kopottas lakásával, monoton, lehangoló, az írástól távol álló munkájával. Napjainak fénypontja az esti főzés. Egy kiborító nap végén úgy dönt, egy év alatt megfőzi az összes francia receptet Julia Child könyvéből, amiről blogot is vezet. 365 nap 524 recept…
Julia Child az első amerikai „sztárszakács”. Emberek százezreit vitte be a tűzhely mögé, főzési divathullámot indított el, ezzel a 70-es években induló amerikai gasztroforradalom egyik előfutára lett.
Két nő, két különböző korban, ugyan azzal a szenvedéllyel. Nem csak a fenséges ízekre, a finom illatokra, és a francia konyha varázslatos ételeire találnak rá, hanem önmagukra is.
Sütni eddig is szerettem, de most a főzéshez is kedvet kaptam. Javaslat: a film után, egy jó vacsora megkoronázza az estét.
A képernyőn át is illatozik! Hogy mit tanultam Julietól és Juliatól? Élvezd ez életet és az ételeket! Vajból pedig sohasem elég!

Első bejegyzés

Sok nappal ezelőtt megszerkesztettem a blogom…
Kb itt el is akadtam. Mi legyen az első bejegyzésem? Úgy döntöttem nem agyalok tovább rajta, csak elkezdem! Ím, ennyi az első bejegyzés!
Millió Pusza Andus